KÖRMEND kosárlabda utánpótlás
A KÖRMENDI KOSÁRLABDÁÉRT Közhasznú Egyesület honlapja
bckormend.hu


Nyitólap

U12 Körmendi Törpördögök - BAyern München
Békécsaba 2010
felhasználó:
jelszó:

KezdőlapCsapatokMűsorEredményekHírek

Körmendi Törpördögök

 Nagy lehetőséget és egyben diplomácia sikert értünk el, hogy Körmenden rendezhetjük az Országos Kadett Döntőt. Ezért köszönet Érsek István elnök úrnak.A csapat célja az volt, hogy az I - VI. hely valamelyikét szerezzük meg az előcsatározások után és így biztosítsuk helyünket az Országos Döntő mezőnyében. A csapat ezt a célkitűzést maximálisan teljesítette, hiszen V. helyen zártunk a középszakasz után.
Előzetesen bravúrnak gondoltam ezt az elvárást a fiúkkal szemben, de megismerve a mezőnyt, úgy érzem reálisan kerültünk az elitbe. A hazai mérkőzéseken mindeki ellen magabiztosan szerepeltünk, de igazából idegenben már kevésbé játszottunk olyan jól. Ezért tartom fontosnak, hogy ezt a rangos versenyt Körmenden rendezhetjük.
Szeretnénk hazai környezetben és saját közönség előtt bizonyítani. Már az első mérkőzésnek nagy tétje van a Falco csapatával szemben, hiszen a győztes a négy közé kerül. Mindent meg fogunk tenni, hogy a vágyunk teljesüljön. Fontos az eredményesség is, de én a csapattól fegyelmezett, taktikus és mentálisan pozitív kosárlabdát várok.
Biztos vagyok benne, hogy minden játékosom a maximumot hozza ki magából, és így közösen örülhetünk a torna végén.Kérem a szülőket, a szurkolókat, minnél többen nézzék meg és bíztsassák a mérkőzéseken a kadett csapatot.
Hajrá MTE!

 

Mez Név Szül. Dátum Poszt Mag.
  CSÁK Máté 1998.06.12. 2-3  
8 DOKTOR Péter 1998.03.23. 1-2  
13 KARBOVSZKY Botond 1998.01.30. 4  
10 KINCSES Csongor 1998.05.17. 2-3  
6 LACZÓ Levente 1998.01.21. 1-2  
14 MÁRTON Ádám 1997.05.20. 3-4  
12 MÁRTON László 1997.05.20. 2-3  
5 MOLNÁR Levente 1998.07.28. 1-2  
4 MOLNÁR Bence 1998.05.08. 2-3  
  MURAI Gábor 1998.06.12. 1-2  
7 NÉMETH Ákos 1997.12.06. 2-3  
9 NÉMETH Ákos 1998.12.19. 1-2  
11 PUNGOR Balázs 1997.06.23. 3-4  
15 VINCZE Roland 1997.04.13. 3-4