Az egyesület megalapításának alapvető célja az utánpótlás fellendítése, életének megkönnyítés, mükődésének segítése, az összefogás erősítése. A kosárlabda játék minden körmendi életében fontos szerepet játszik és játszott. A tanulás ,edzések, mérkőzések folyamán nem csak kosárlabdázokat nevelünk, hanem olyan embereket akik egy célért tudnak együtt küzdeni és harcolni ,ami az életükben még nagyon fontos lehet. Nagyon sokat kaptunk mi edzők is a kosárlabdától és ebből szeretnénk átadni a tudásunkat, a kosárlabda sportág szeretetét és egy olyan életre szóló barátságok lehetőségét ami nagyon sokáig elkísér bennünket.
Célünk ebből a kisvárosból egy olyan körmendi utánpótlás felépítése amelynek csapatai az országos bajnokságok élmezőnyéhez tartoznak. Valamint szeretnénk, ha minél többen kopogtatnának a nagy csapat ajtaján és húznák fel magukra a címeres mezt.
Célünk többek között a csapatok körül egy olyan gyerek-szülő-csapat kapcsolat létrehozása, amely megfertőzi a szülőket kosárlabdával és ezútán nem csak szülők lesznek a mérkőzéseken, hanem szurkolók is. Nincs nagyobb öröm amikor hétről hétre látni a gyerekek fejődését a pályán.